Gila János

gila1929. november 15-én született Gila János. Pályáját 1950-ben népművelőként kezdte. 24 évig a Bács-Kiskun Megyei Tanács Népművelési Csoportjánál különböző beosztásokban irányította, segítette a megyei közművelődési és kulturális intézmények tevékenységét. Az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ első igazgatójaként 1974 és 1983 között alapozta meg azt a népművelői szellemiséget és tevékenységet, mely alapján az intézményt mindmáig az ország egyik legjobb művelődési otthonaként tartják számon. 1983-tól nyugdíjba vonulásáig a Bács-Kiskun Megyei Moziüzemi Vállalatot irányította. Nyugdíjas éveiben Gila János a kultúra és a közművelődés közelmúltjának történeti-irodalmi feldolgozásával foglalkozik. 2001-től napjainkig összesen 5 könyve jelent meg ebben a témában. Községünk könyvtára is rendelkezik belőlük egy-egy példánnyal. Végezetül János bácsi saját szavait osztom meg önökkel: „Annak idején jó apám, amikor értesült, hogy a népművelői pályát választom, azt mondta: «Az embereket javítani, jobbá tenni reménytelen dolog, viszont itt a műhely, ami biztonságos megélhetést jelent». Marasztalása nem járt sikerrel. Családon belül több ízben fölmerült, jó üzlet volt-e elhagynom a műhelyt. Üzletnek az bizonyosan előnyösebb lett volna, de nem sajnálom, hogy az emberek művelődésének segítését választottam életem feladatául. Korán megtanultam: az értelmes emberi élet célja nem lehet más, mint a közösség szolgálata.”