Gátéron született 1945. szeptember 16-án. Egyszerű, a lovat szerető családból származott. Édesapját túl korán – még születése előtt egy baleset miatt – elveszítette. Nagyapja mellett már kicsi gyermekkorától a lovak körül, a bakon érezte jól magát és a kötődés élete végéig tartott.
Csikósként kezdte a bokrosi pusztán, majd Csipkéskút következett, „mert ott télen is nyeregbe szállhatott”. A fogathajtással is ott kötött örökérvényű barátságot. Segédhajtóként Abonyi Imre bácsitól (többszörös Világ- és Európa bajnok volt) igyekezett végtelen szorgalommal, akaraterővel,alázattal minél többet „ellesni” erről a szép, de embert próbáló sportról.
Önálló négyesfogathajtó pályafutását 1967-ben Hódmezővásárhelyen kezdte, hogy szerénységével párosult szárkezelő tehetségével Mezőszilas, Szilvásvárad, Bugac útvonalán a világ legjobbjai közé küzdje fel magát.
Állt világbajnoki dobogón (1984.Szilvásvárad ), egyéni bronzéremmel, Európa bajnoki pulpituson (1979. Franciaország) egyéni ezüstéremmel nyakában, csapat aranyérmesként neki is szólt a himnusz a zugi Európa bajnokságon. Négyesfogatával nyert Magyar Hajtó Derbyt és többször ünnepelték Magyar Bajnokként.
Európa szerte több nemzetközi versenyről is győztesként tért haza.
Kiemelkedő sorozatteljesítményét igazolja a NemzetközI Lovasszövetség (F.E.I.) „aranykönyve”, melyben ötször: 1976. 1978. 1981. 1984. 1989. rögzítették nevét a világranglista legjobbjai között.
Aktív sportpályafutását 25 év versenyzés után 1991-ben befejezte, de a lovakhoz – rövid , súlyos betegség után 2011. szeptember 13-án bekövetkezett – haláláig hű maradt.
Sportteljesítménye elismeréseként „Poszthumusz” Széchenyi emlékérmet adományozott a Magyar Lovas Szövetség.